
A napvitorla különlegesen vékony, mindössze 0,0075 mm vastagságú speciális szintetikus anyagból készült, úgynevezett nanohártya, amelyre egyúttal a napelemet is applikálták, ez szolgáltatja a telekommunikációs berendezésekhez szükséges elektromos energiát. Az ûrhajó meghajtását a napszél tolóereje adja.
A vitorla által befogott napszél tolóereje a japán kis egyjenes alumínium érme súlyának egytizede csupán, körülbelül 0,5 gramm, de ez is elegendõ lesz a szinte tökéletes ûrbeli vákumban mozgó ûrhajó elõrehaladásához. A legnehezebb feladat az volt, hogyan oldják meg az összehajtogatott vitorla kibontását a fellövés után. Ehhez a centrifugális erõhatást fogják felhasználni, a pályára állítás után az ûrhajót forgásba hozzák, a forgás hatására a vitorla letekeredik róla és egyenletesen szétterül.
A világ elsõ napvitorlásával nemcsak egy 100 évvel ezelõtti sci-fi ötlet valósul meg, hanem új korszak kezdõdik az ûrutazásban. Többé nem lesz szükség a nehéz és költséges üzemanyag szállítására, az ingyen rendelkezésre álló napszélrészecskékkel a kutatószondák bárhová eljuttathatók a naprendszerben és onnan visszahozhatók a Földre.
Ha az Ikaros sikerrel jár, újabb napvitorlásokat fognak felbocsátani, 2015 után a Jupiter környezetét és a Föld-közeli aszteroidákat tervezik kutatni. A jövõben a napvitorlások gyorsabbak lesznek. Az Ikaros napelemei most csak néhány száz wattot adnak, de a technika továbbfejlesztésével hamarosan 10 kilowattos teljesítmény is elérhetõ, és ezzel már mûködtethetõ lesz a következõ generációs meghajtás, az ionhajtómû.
