rss
  • Hiteltelen idegenek

  • Share on Tumblr

    Hiteltelen idegenekVannak témák amelyek annyira le vannak járatva, hogy ha kiderülne, hogy alaptalan volt a kételkedés, akkor sem hinné el senki. Az egyik ilyen kedvencem az UFO kérdés. A kilencvenes évek elején nagy reneszánszát élő áltudomány mára gyakoraltilag közröhej tárgyává vált. Emlékszem akkoriban még a médiák is komoly érdeklődést mutattak a téma iránt. Aztán megjelentek a komolytalanabbnál komolytalanabb észlelések, találkozások, sőt mi több elrablások is. Söröskupakok okozta kerek sebeket mutogattak mint valami megdönthetetlen bizonyítékot a kapcsolatfelvételre.

    Ufo- scifi sztorid van? küldd el nekünk a szerk[kukac]zug.hu címre!

    Voltak elvetemült kontaktok akiket aztán ennek hangoztatása miatt még az állásukból is kirugtak. Elmeroggyant írások jelentek meg, hogy miképpen tarják fentről velünk a kapcsolatot. Közben meg az esetlegesen érdekesebb esetekről nem mertek az alanyok beszámolni. Az egész hatására egyre több paródiát készítettek, úton útfélen lejáratták még a normálisabb érdeklődőket is. Az életnek ez valóban nem egy olyan területe, ami nélkül ne lehetne élni, de azért ugye a sok szkeptikus nem gondolja komolyan, hogy egyedül vagyunk a világmindenségben...


    Share on Tumblr
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Üstökös(ök) becsapódása okozhatta a VI. századi éhínséget

    Lehetett ez ufó ügy?!

    Washington - Több üstökös becsapódása okozhatta a VI. századi éhínséget - állítja egy amerikai csillagász.

    A korabeli feljegyzések szerint 536 márciusában porköd homályosította el az eget, s a jelenség 18 hónapon át tartott.

  • A "marsi ufók" egyszerû pixelhibák

    Az elmúlt napokban a neten rohamosan elterjedt marsi "ufók" egyszerû pixelhibák, illetve az eredeti NASA-képek megbuherált változatai.

  • Fura fényes folt jelent meg a Vénuszon, nem tudni, hogy mi lehet az!

    A Vénusz felszínét vastag, egybefüggõ felhõréteg fedi el a megfigyelõk elõl. Ezen a felhõtakarón jelent meg egy nagy fényes folt, néhány hete - a csillagászok csak találgatnak, mi lehet az.

    Július közepén egy amerikai amatõr csillagász vette észre [1] elõször a Vénusz felszínén (illetve valójában a légkörben, mivel az egybefüggõ felhõréteg miatt a bolygó felszínét nem látjuk) azt a furcsa fényes foltot, ami azóta is megfigyelhetõ, és egyre növekszik.

  • Nyilvánosságra hozzák a brazil UFO-aktákat

    Nyilvánosságra hozzák a brazil UFO-aktákat, miután a dél-amerikai ország kormánya arra utasította légierejét, hogy dokumentálja és tegye elérhetõvé az azonosítatlan repülõ objektumról szóló beszámolókat.

  • Ufót láttak a repülőgép utasai

    Ufót láttak a repülőgép utasaiFloridából Puerto Ricóba tartott a repülőgép, melynek utasai furcsa tárgyat vettek észre. A szemtanú és lányai is látták a kora délutáni égbolton lebegő ezüstös tárgyat, sőt a szemtanú állítása szerint hallotta, hogy más utasok is beszélnek a különös objektumról. Rögtön videóra is vette az esetet, melyen látszik a különös, ismeretlen tárgy. A tárgy mozdulatlanul függött a kora délutáni égbolton, úgy tűnt, az alakja időről időre változik. Az utasok mind meglepve figyelték a különös égi tárgyat.

  • A következõ amerikai ûrturista apja nyomdokaiba lép

    Csillagváros - Richard Garriott texasi számítógépjáték-fejlesztõ, aki októberben utazik a Space Adventures szervezésében a Nemzetközi Ûrállomásra, apja nyomdokaiba lép: a kedves papa, Owen Garriott ugyanis a hetvenes-nyolcvanas években - természetesen hivatásos asztronautaként - kétszer is repült a világûrben.

  • Ufó robbant vagy sem?!

    bevezeto

  • Ég veled, ûrsikló!

    Magyar idõ szerint péntek délután 17 óra 29 perckor a floridai Kennedy Ûrközpontból útnak indult az Atlantis ûrrepülõgép a Nemzetközi Ûrállomásra, kezdetét vette az STS-135 kódjelû küldetés. A következõ napokban a helyszínrõl követjük a misszió fejleményeit, egyelõre maga a start a legnagyobb újság. Az STS-135 ugyanis a legeslegutolsó ûrsiklóküldetés, több ilyen nem lesz, az ûrrepülõgép-flotta harminc év után nyugdíjba vonul. A NASA büszkén tekint vissza az elmúlt három évtizedre, pedig kétségtelen, hogy az ûrsiklóprogramnak voltak sötét napjai és be nem váltott ígéretei.

  • Közel 21 ezer képkockából áll az eddigi legrészletesebb Mars-térkép

    Közel 21 ezer képkockából áll az eddigi legrészletesebb Mars-térkép, amelyet a Mars Odyssey amerikai kutatószonda felvételeibõl állítottak össze.

  • Halottnak nyilvánították a Phoenix Mars-szondát

    Ez a fõnix nem támad fel hamvaiból: az amerikai ûrkutatási hivatal, a NASA bolygókutatással foglalkozó részlege, a Jet Propulsion Laboratory (JPL) hivatalosan is halottnak nyilvánította a Phoenix Mars-szondát, amely 2008-ban landolt a vörös bolygón.

  • Michael Jackson szelleme visszatért

    Lisa Marie Presley egy szeánszon megidéztette a tragikusan elhunyt Michael Jackson szellemét, aki bocsánatot kért tõle.

  • Döbbenetes felismerés

    Egy angol tûzoltó, Jim Templeton 44 évvel ezelõtt kirándulni vitte családját a közeli mocsarakhoz. Új fényképezõgépével egy egész sorozat fotót készített lányáról. Jim örökre emlékezni fog arra, amit az egyik elõhívott fotó hátterében megpillantott.

  • Visszatért a Földre a Szojuz ûrhajó

    Sikeresen visszatért a Földre hétfõ hajnalban, helyi idõ szerint 6 óra 53-perckor a Szojuz ûrhajó leszállóegysége két orosz és egy amerikai asztronautával a fedélzetén.

  • Meg kell nyitni az X-aktákat! Ez komoly!

    A tagállamok UFO-aktáinak megnyitását sürgeti az Európai Unió egy parlamenti képviselõje, mert úgy véli, az embereknek tudniuk kell a találkozásokról a földönkívüliekkel.

  • Ûrkorszak - válogatás az utóbbi 50 év érdekességeibõl

    Budapest - A félévszázados ûrkutatás történetébõl vonultat fel érdekességeket Horváth András és Szabó Attila Ûrkorszak címû könyve, amelyet a szerzõk nem csupán a szûk szakmának, hanem a téma iránt érdeklõdõ nagyközönségnek is szánnak.

    A fényképekkel gazdagon illusztrált munkát, amely az Ekren Könyvkiadó Kft. gondozásában látott napvilágot, hétfõn mutatták be a sajtónak a budapesti Közlekedési Múzeumban.

Ufo- scifi sztorid van? küldd el nekünk a szerk[kukac]zug.hu címre!