rss
  • Karbantartási feladatok miatt két asztronauta az ûrbe utazott

  • Share on Tumblr

    Csütörtökön a Nemzetközi Ûrállomás két asztronautája merészkedett az ûrbe, hogy karbantartási feladatokat, valamint szerelési munkálatokat hajtson végre.

    Ufo- scifi sztorid van? küldd el nekünk a szerk[kukac]zug.hu címre!

    Sunita Williams, a NASA asztronautája, és Akihiko Hoside, japán ûrhajós magyar idõ szerint délután negyed háromkor kezdték meg ûrsétájukat. A páros a tervek szerint durván 6,5 órát tölt az ûrben.

    A mai kirándulás több mint egy év elteltével a NASA elsõ ûrsétája. A korábbi ûrállomás-asztronauták – Mike Fossum és Ron Garan – 2011 júliusában végeztek karbantartási munkálatokat a Nemzetközi Ûrállomás (ISS) burkolatán, míg másik négy NASA-asztronauta az utolsó ûrsikló küldetés során járt a komplexumon.

    Williams és Hoside elsõdleges célja egy meghibásodott kapcsolószekrény cseréje az állomás gerincszerû vázán, egy sor kábel installálása, valamint egy nemrégiben elromlott kamera cseréje a 17 méteres Canadarm-2 robotkaron. A kapcsolószekrény segíti az energia továbbítását az egész komplexumban. A szekrény tartalékkal történõ felváltása után a kiszolgált egységet ideiglenesen egy teherplatformon helyezik el, mely az ûrállomás burkolatán kapott helyet.

    Ezt követõen Williams új kábeleket installál azon új orosz laboratóriumi modulhoz, mely a várakozások szerint 2013-ban indult az ISS-re. Ezen munka megköveteli, hogy az ûrhajós bemásszon a vázszerkezet egyik szekciójába. Amint elkészült, Hoside eltávolítja a Canadarm-2 elromlott kameráját, és újjal cseréli ki.

    Ha marad idejük, az ûrsétálók mikrometeoritok elleni védelemül szolgáló „pajzsot” is kihelyeznek az egyik amerikai modulhoz, eltávolítanak egy másik kamerát a japán Kibo modul burkolatáról, és az orosz Zarja modul elektromos- és adatkábeleinek problémáit is orvosolják.

    Ez Williams ötödik, Hoside elsõ kirándulása az ûrben. A séta az idei harmadik kiruccanás, de csak a második, melyet az ûrállomás jelenlegi, 32-es expedíciója hajt végre. A másikat két orosz kozmonauta végezte el augusztus 20-án egy közel hatórás mûvelet folyamán.

    Williams és Hoside mellett az állomás hatfõs legénysége felölel három kozmonautát – Gennagyij Padalkát, Jurij Malencsenkót és Szergej Revint -, valamint az amerikai Joe Acabát.


    Share on Tumblr
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Felfedezték a legtávolabbi galaxishalmazt

    Német és japán csillagászok felfedezték az univerzum eddigi legtávolabbi galaxishalmazát - közölte a Földön kívüli fizikával is foglalkozó Max Planck Intézet a németországi Garchingban.

  • Viharkutató japán ûrszonda

    Tokió - Viharkutató kísérleti miniûrszondát fejlesztettek ki az oszakai egyetem diákjai, összefogva japán kisvállalatokkal. A berendezést, amely tervezõi szerint új lehetõségeket nyit meg az idõjárás kutatói számára, a múlt héten be is vetették, és kitûnõen mûködik: megfigyelte a viharokat.

  • Jég a Marson: a tudósok is ledöbbentek

    Vízjeget észlelt a vörös bolygó körül keringõ Mars Reconnaissance Orbiter szonda számos becsapódás okozta kráterben a bolygó sarkvidéke és egyenlítõje közötti félúton. Ez az elsõ alkalom, hogy jeget találtak ennyire közel a felszínhez a bolygó délebbi területein.

  • Mélyhűtőben tárol UFO tetemet egy kínai férfi

    Mélyhűtőben tárol UFO tetemet egy kínai férfiA férfi szerint egy balesetben halt meg az idegen, ráadásul több helyen meg is égett, mert pont egy elektromos nyúlcsapdára zuhant. A rendőrség szerint átverés. Egy kínai férfi azt állítja, a háza közelében szenvedett baleset egy UFO, aminek a testét ő bizony hazavitte és betette a mélyhűtőbe. A férfi fotókat is készített a tetemről, amivel együtt pózol nagy vidáman, és ahova tudta, el is küldte. Mr. Li az UFO-t állítólag nem messze a Sárga-folyó partjáról találta, ami ráadásul egy elektromos nyúlcsapdába zuhant le az égból, így több helyen égési nyomok vannak a tetemen.

  • Pataky Attila hisz a földönkívüliekben

    Egy földönkívüli család emberi alakot öltve köztünk, emberek között tölti mindennapjait. A Comedy Central csatorna Ûrbalekok címû sorozatában jókat derülhetünk vicces történeteiken, Pataky Attila, az Edda frontembere azonban úgy gondolja, nem biztos, hogy ez csak fikció.

    Az énekes évek óta különös figyelmet fordít a földönkívüliekkel kapcsolatba hozható jelenségekre.

  • UFO-k támadására számít a NASA

    Ha van valami, ami a körülöttünk pár százmillió kilométer távolságra keringõ földönkívülieket érdekelheti, az biztosan bolygónk egészségi állapota - derül ki egy, a NASA és a Pennsylvaniai Egyetem által közzétett jelentésbõl.

  • Népszavazás az ufókutató központról

    Jeff Peckman amerikai önkéntes UFO szakértõ UFO kutató központot akar létrehozni az adófizetõk pénzébõl szülõvárosában a Colorado állambeli Denverben. Ehhez népszavazást akar kierõszakolni.

  • Több száz Földhöz hasonló bolygó, de csak egyetlen Naprendszer

    Róma - Háromszázra tehetõ azon ismert, Naprendszeren kívüli bolygóknak a száma, amelyek a Földhöz hasonló jegyekkel bírnak, de egyetlen olyan bolygórendszer sem ismert, mint a mi Naprendszerünk.

  • A saját bolygóját falja fel az Auriga-csillagkép napja

    A Földtõl 600 fényévnyire, az Auriga (szekeres, fuvaros) csillagképben lévõ nap saját bolygóját készül "felfalni" - állítják kínai asztronómusok, akik kutatásaikról a Nature címû brit tudományos folyóiratban számoltak be.

  • A földönkívüliek rádióüzenetei

    Preston Dennett, az amerikai MUFON kutatója több olyan jelentést gyûjtött össze, amelyekben intelligens ûrlények a telefont és a rádiót használják fel a földiekkel való kapcsolatteremtésre. 1952-ben és 1953-ban Jack Sarfatti amerikai atomfizikust 12 éves korában egy titokzatos telefonhívás ejtette ámulatba. Egy gépies hang azt közölte vele, hogy egy repülõ csészealj számítógépét hallgatja. A fémes csengésû hang megkérdezte tõle, óhajtja-e, hogy valamire megtanítsák.

  • Metán nélküli óriásbolygó tartja lázban a tudósokat

    Csaknem teljesen híján van a metánnak annak a Naprendszeren kívüli bolygónak a légköre, amelynek léte megingatta a tudósokat abban az elgondolásban, miszerint a gáz alapvetõ a hasonló égitestek számára.

  • Gyorsabban forog a Föld a lehulló lombtól

    Berlin - Õsszel elszínezõdnek a levelek, majd lehullanak a földre. A müncheni mûszaki egyetem kartográfiai és geodéziai hivatalának kutatói azonban errõl anélkül is értesülnek, hogy kinéznének az ablakon - tudósít a Die Welt címû német lap.

    Van ugyanis egy tíztonnás gyûrû alakú lézerük, amelynek segítségével precízen tudják mérni a Föld rotációját. És amikor a falevelek õsszel lehullnak a talajra, ez megváltoztatja a Föld forgásának sebességét. Télen gyorsabban forog.

  • Ufóészlelések a nyilvánosság elõtt

    A brit nemzeti archívum újabb „X aktákat" bocsátott a nagyközönség rendelkezésére, eddig az összes közül ez tûnik a legkomolytalanabbnak.

  • Letartóztattak az ál-ufót mutogató férfit

    Letartóztattak az ál-ufót mutogató férfitEgy kínai férfi csupán tréfának szánta kitalációját, miszerint egy földönkívüli holttestre lelt a Sárga-folyó partján, ám tette súlyos következményekkel járt. Li úr a legnagyobb kínai közösségi oldalon is képeket posztolt a fagyasztójában tárolt állítólagos ufóról. A férfi igyekezett minél hitelesebben előadni, hogy szenzációs felfedezést tett. A fotók hamar elterjedtek egész Kínában, egyesek már történelmi jelentőségű eseményről is beszéltek, azonban sajnos hamar kiderült, hogy az egész hír hazugság, és Li maga készítette az űrlényt egy speciális gumiszerű anyagból.

  • Nem mindennapi gömbhalmazt kaptak lencsevégre

    Egy érdekes gömbhalmazt, csillagok gömbalakú csoportját kapta lencsevégre a Hubble. A felvételek a Tejútrendszer gömbhalmazainak feltérképezését célzó Hubble-misszió keretében készültek.

Ufo- scifi sztorid van? küldd el nekünk a szerk[kukac]zug.hu címre!