Teliholdat már mindenki látott, ilyet viszont az elmúlt 19 évben egyikünk sem pipált. A teliholdat 2011. március 19-rõl 20-ra, szombatról vasárnapra éjszaka a megszokottnál 14 százalékkal nagyobbnak és 30 százalékkal fényesebbnek láthatták azok a szerencsések, akik felett derült volt az ég.
A ritka csillagászati jelenséget szuperholdnak nevezik. Abból adódik, hogy a Hold elliptikus pályán kering a Föld körül, Ãgy néha közelebb, néha távolabb kerül hozzá. A szuperhold jelenség akkor következik be, ha a Hold egyrészt épp nagyon közel van a Földhöz, másrészt éppen nem árnyékolja a Föld, azaz telihold van. Akik kicsit is nagyobb jelentõséget tulajdonÃtanak a csillagászati jelenségnek, mely elég régóta elõfordul, azokban beindul a rémhÃrgyártási kényszer.
Mire sem alkalmasabb az internet, mint a természeti katasztrófákkal kapcsolatos vÃziók, az összefüggés-elméletek megosztására, nem? Fõleg miután ilyen hatalmas katasztrófa sújtotta nemrég Japánt.
Aztán pedig jönnek az elméleteket cáfoló tudományos magyarázatok, amelyek szerint csak néhány centivel magasabb árapály jelenség észlelhetõ ilyenkor bizonyÃtottan. Azért ha valakivel furcsa dolog történt, ossza meg velünk! Mi pedig megosztunk egy linket, amely alatt az ötven legszebb képet gyûjtötték össze a szombati szuperholdról.




