2024.03.29. - Auguszta

Megtalálta elsõ üstökösét a WISE teleszkóp

A NASA WISE szondája felfedezte elsõ üstökösét, egyikét annak a rengetegnek, melyeket a várakozások szerint több millió egyéb objektum közül kiszúrhat majd infravörös égboltpásztázása során
kutya cica örökbe fogadás állatvédelem szja 1%

Ufo- scifi sztorid van? küldd el nekünk a szerk[kukac]zug.hu címre!
A hivatalosan P/2010 B2 (WISE) névre keresztelt üstökös jég piszkos tömegébõl áll, és több mint 2 kilométer széles. Valószínûleg ugyanakkor keletkezhetett, amikor Naprendszerünk, azaz mintegy 4,5 milliárd évvel ezelõtt – áll a NASA közleményében.

A WISE üstökös a Naprendszer hideg, sötét helyein született, majd a Jupiter gravitációs ereje miatti, hosszú ide-oda lökdösõdésének eredményeképpen végül közelebbi pályára állt a Nap körül. Jelenleg a Napot maga mögött hagyva halad, mintegy 175 millió kilométerre van a Földtõl. A 2009. december 14-én indult WISE teleszkóp a várakozások szerint több tucat új üstököst, valamint több százezer aszteroidát figyelhet meg. Az üstökösöket nehezebb felkutatni, mint az aszteroidákat, mivel sokkal ritkábbak a belsõ Naprendszerben. Míg az aszteroidák a Mars és a Jupiter közötti „fõ övben” haladnak, az üstökösök nagy része jóval kijjebb kering, a Naprendszer jeges, külsõ részén.

Mind az aszteroidák, és az üstökösök olyan pályára állhatnak, mely közelebb hozza õket a Földéhez. Ezen „Föld közeli objektumok” nagy része aszteroida, de némelyikük üstökös. A WISE a várakozások szerint megtalálja majd a Föld közeli üstökösöket, és így segít a kutatóknak jobban felmérni, ezek az ûrvándorok mennyire lehetnek fenyegetõek a bolygóra nézve. Az ûrteleszkóp január 22-i rutin pásztázása során szúrta ki az üstököst. Kifinomult szoftvere rengeteg felvétel között találta meg az ûrvándort, amikor olyan objektumokat keresett, melyek a háttércsillagokhoz képest gyorsan mozognak.

Az üstökös felfedezését aztán számos professzionális és amatõr csillagász is megerõsítette teleszkópjaival. Egy tanár például összeállt az egyik megfigyelõvel, hogy lemérhesse a WISE üstököst, a csillagász saját maga kreálta teleszkópjával. Kutatásuk a Nemzetközi Asztronómiai Kutatási Együttmûködés része. Ezen oktatási program segít a tanároknak és diákoknak megfigyelni az üstökösöket és aszteroidákat. Az összes adatot a cambridge-i Kisbolygó-kutató Központban katalogizálják.

A WISE üstökös 4,7 év alatt kerüli meg a Napot, legtávolabbi pontja mintegy 4 CSE (csillagászati egység, a Föld Naptól mért átlagos távolsága), legközelebbi pedig 1,6 CSE-re van, a Mars orbitális pályája közelében. A Napból áradó hõ miatt az üstökösrõl gáz és por válik le, melybõl poros kóma és csóva alakul ki. Bár ez a különleges objektum aktívan szabadul meg a portól, a WISE a kutatók szerint sötét, passzív üstökösöket is talál majd.

Amint egy üstökös számos utat tett meg a Nap körül, jeges alkotóelemei erodálódnak, és csak a sötét, sziklás mag marad. Ezen objektumokról keveset tudnak, mivel látható fényben nehezen észlelhetõek. A WISE infravörös szeme viszont képes kiszúrni ezen sötét üstökösök némelyikének gyenge izzását, ezzel megválaszolhatja azon kérdéseket, pontosan hogyan és hol alakultak ki az objektumok.

A misszió a következõ nyolc hónapban az égboltot másfélszer vizsgálja végig. Az elsõ adatcsomag 2011 tavaszán lesz elérhetõ publikusan, a végsõ katalógus pedig egy évvel késõbb. A kiválasztott képeket és eredményeket a misszió során teszik közzé.