rss
  • A francia védelmi erõk szerint (szinte biztos) vannak ufók

  • 1999-ben a francia Nemzetvédelmi Felsõoktatási Intézet egy jelentést adott ki „Ufók és nemzetvédelem: mire kell felkészülnünk?” címmel. Ebben megállapítják, hogy „az intelligens lények által irányított ufók létezése szinte biztosra vehetõ”. Részlet Emma Hartley Sokszínû Európa címû könyvébõl, mely a HVG Kiadó gondozásában jelent meg a közelmúltban. 1990. március 30-án a belga légvédelem riasztott két F16-os vadászgépet, miután többszöri próbálkozásra sem sikerült beazonosítaniuk az ország déli része fölött áthaladó repülõt.

    Ufo- scifi sztorid van? küldd el nekünk a szerk[kukac]zug.hu címre!

    Amikor a pilóták felfedezték a tárgyat, az 2100 méter magasan repült, ám pillanatokon belül 3000 méter fölé emelkedett, majd hihetetlen gyorsasággal, öt másodperc alatt 150 méteres magasságba ereszkedett. Eközben a repülõ tárgy a hangsebesség kétszeresére is felgyorsult, és mindezt az F16-osok és a földi megfigyelõk mûszerei is rögzítették. Furcsa volt az is, hogy amikor átlépte a hangsebességet, nem lehetett hallani a szokásos hangrobbanást, miközben szakértõk szerint ilyen mértékû gyorsulást és zuhanást egymásután nem képes emberi pilóta túlélni.

    A Discovery Channel 1991-ben sugárzott „Unsolved Mysteries” (Megoldatlan rejtélyek) címû sorozatában interjút készítettek W.J.L. de Brouwer vezérõrnaggyal, a belga légierõ akkori mûveleti parancsnokával. Õ megerõsítette, hogy „kiemelkedõen nagy gyorsulási értékeket mértünk, amelyeket nem lehet egyetlen hagyományos repülõvel sem elérni”.

    Még 1981-ben, egészen pontosan január 13-án, Charles Halt alezredes, a brit Royal Air Force suffolki (Bentwaters/Woodbridge) amerikai légibázisán dolgozó parancsnokhelyettese feljegyzést küldött a brit védelmi minisztériumnak, amelyben az 1980 karácsonya és szilvesztere között bekövetkezett éjszakai események sorát írja le.

    Az információszabadságról szóló amerikai törvény értelmében a feljegyzésnek egy másolatát kénytelenek voltak 1983-ban nyilvánosságra hozni. Ebbõl kiderül, hogy 1980. december 27-én kora reggel az amerikai légierõ biztonsági õrjáratának két tagja a woodbridge-i bázis melletti, rendleshami erdõben észlelt szokatlan fények felderítésére indult. „Az illetõk egy furcsa, csillogó tárgyat láttak az erdõben. Leírásuk szerint a tárgy fémesnek és háromszög alakúnak látszott, a szélessége a lábánál két-három méter, a magassága mintegy két méter lehetett. Az egész erdõt megvilágította fehér fényével” – olvasható a feljegyzésben. „A furcsa tárgy csúcsán vörös fény pulzált, alja pedig kéken világított. A tárgy lábakon lebegett. Amikor a járõrök elindultak felé, a fák között manõverezve eltûnt…. Másnap az eset helyszínén három darab közel 4 cm mély és csaknem 18 cm átmérõjû bemélyedést fedeztek fel.

    A következõ este ellenõrizték a terület sugárzási szintjét. A rögzített béta/gamma értékek 0,1 milliröntgent mutattak, a legmagasabb értéket a három bemélyedésnél és az általuk képzett háromszög középpontjánál észlelték.” Ez a várt szint tízszeresének felelt meg.

    A feljegyzés ezután leírja, hogy december 29-én éjjel vörös, „napszerû” fényt láttak a fák között, amelybõl csillogó részecskék szóródtak szét, majd a fénysugár öt különbözõ fehér részre vált, és eltûnt. Ezután két-három órán keresztül három tárgyat lehetett látni az égen; az egyikük délnek tartva idõrõl-idõre fénycsóvát bocsátott ki. „Ennek a jelenségnek többen is szemtanúi voltak, köztük az alulírott” – zárja sorait Halt alezredes. A dokumentumot, Nick Pope minisztériumi tisztviselõ mutatta meg nekem. Pope szerint a Rendleshamnél megfigyelt titokzatos fény „a világ egyetlen hivatalosan is elismert ufójelensége”.

    Nem azért nem felel meg a valóságnak, hogy Rendelsham lenne az egyetlen hivatalos ufómegfigyelés, mert sosem ismerték el hivatalosan – mondja Pope úr –, hanem azért, mert számtalan más alkalommal is láttak ufókat katonai szemtanúk, illetve radarral is megerõsítették a vizuális megfigyelés tényét.

    Hvg.hu


  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Az eddigi legmasszívabb galaxishalmazt fedezték fel

    A galaxisok eddigi legmasszívabb "konglomerátumát" fedezték fel amerikai csillagászok. A galaxishalmazt az Antarktiszon, a Déli-sark közelében felállított és a mikrohullámú kozmikus háttérsugárzás elemzésére szolgáló, 10 méter átmérõjû teleszkóp (South Pole Telescope) segítségével azonosították.

    A "behemót" galaxishalmaz 800 billió napot foglal magában, amelyek több száz "csillagvárosban" nyertek +elhelyezést+, ráadásul a "monstrum" tovább növekszik.

  • Sötét anyag a Naprendszer 'elõszobájában'

    Washington - Bizonyítékot talált a titokzatos sötét anyag létezésére a Naprendszerhez viszonylag közel egy magasan a Déli-sark felett lebegõ mûszer - jelentették be amerikai csillagászok.

    A léggömbre erõsített szerkezet meglepõ mennyiségû, nagyon nagy energiájú, ismeretlen forrásból származó kozmikus sugárzást észlelt csillagrendszerünktõl legfeljebb 3000 fényévnyire. A jelenség egyik lehetséges magyarázata, hogy az észlelt elektrontömeg a sötét anyag részecskéinek ütközését követõen a részecskék kölcsönös megsemmisülésekor keletkezett - mondta John Wefel, a Louisianai Állami Egyetem asztrofizikusa.

  • Orosz UFO-múzeum

    Togliatty városa nemsokára a paranormális események iránt érdeklõdõk fõ turistaközpontjává válhat.

    A közeljövõben ugyanis egy UFO-múzeum megnyitását vette tervbe a város. Rengeteg UFO tevékenységet rögzítettek már a környéken, ezért döntöttek úgy, hogy ezt ki kell használni a térség fellendítésében. Az érdeklõdõknek lehetõségük lesz majd arra is, hogy megfigyeléseket is végezzenek.

  • A csillaggyerek

    A 1930-as években egy fiatal amerikai lány nyaralni ment a családjával, a Copper Canyon térségében Mexikóba. Egy reggel elmászkált a családjától a táj szépségében gyönyörködni, amikor rátalált egy elhagyott bányászati alagútra. Az alagút belsejében talált egy teljes emberi csontvázat. Majd mellette egy emberi kart vett észre a földbõl kilógva. A fiatal lány elkezdett ásni majd kiderült, hogy egy kis sírkamrát talált. Ekkor még nem tudta, hogy egy nagyon furcsa felfedezést tett. A lány megragadta mindkét koponyát, és hazavitte az Amerikai Egyesült Államokba.

  • UFO törte szélturbina?

    London - Jobb magyarázat híján UFO-karambollal magyarázzák a helybéliek azt a teljesen rejtélyes angliai balesetet, amelyben egy hatalmas szélturbina egyik lapátja nyomtalanul eltûnt, egy másik pedig használhatatlanná roncsolódott. A The Sun - a legnagyobb brit bulvárlap - csütörtöki beszámolója szerint az eset az északkelet-angliai Lincolnshire grófság egyik áramtermelõ "szélfarmján" történt. A helybéliek elõzõ nap hajnali négy órakor óriási csattanásra ébredtek, és azt látták, hogy a 90 méter magas pilléren álló szélpropeller három, 20 méter hosszú lapátjának egyike tõbõl letört és eltûnt.

  • Halott csillagok összeütközéséből van az összes aranyunk?!

    Halott csillagok összeütközéséből van az összes aranyunk?!Rendkívül nagy sűrűségű, halott csillagok összeütközéséből származhat a Földön található összes arany – állítják amerikai csillagászok, akik kutatási eredményeiket tanulmányban foglalták össze. Mindig is titokzatosság lengte körül, hogyan keletkezett az arany a világegyetem kialakulása során, mivel a többi elemtől – például a vastól és a széntől – eltérően nem a csillagok belsejében, nagy energiát igénylő fúzió eredményeként jött létre. Hogy pontosan mi és hogyan történhetett, azt most foglalták össze kutatók.

  • Újabb UFO-aktákat hoztak nyilvánosságra Nagy-Britanniában

    Több mint hatezer oldalnyi, eddig titkosan kezelt UFO-aktát hozott nyilvánosságra a brit védelmi minisztérium.

    Az 1994 és 2000 között keletkezett iratok több száz azonosítatlan repülõ objektum észlelésérõl tartalmaznak különbözõ beszámolókat. Az UFO-leírások között szerepel egy londoni rendõr 1999 március 10-i bejelentése, amely szerint a Chelsea angol labdarúgóklub Stamford Bridge-i stadionja fölött lebegett hangtalanul egy sárga négyzet, majd rombusz alakúvá formálódó tárgy.

  • UFO szállt a város felett? - képpel

    Fiona Hartigan csupán a kora esti égboltról szeretett volna néhány képet készíteni, ám valami sokkal érdekesebbet is lencsevégre kapott...

    "Ahogy a fotózáshoz készülõdtem, egyszer csak megpillantottam ezt a fekete tárgyat a levegõben, körülbelül 800 méterre. Csendesen közeledni kezdett felém, én pedig ott álltam szinte megkövülve" - mesélte Fiona. A szakértõk szerint a megörökített jelenség könnyen lehet valamiféle elektromos anomália, ember készítette repülõ tárgy vagy akár egyszerû képmanipuláció eredménye is.

  • Aszteroida csapódhatott 2300 éve az Atlanti-óceánba

    Washington - 2300 évvel ezelõtt egy 100 méter átmérõjû aszteroida csapódhatott az Atlanti-óceánba Amerika partjainál, nyomában pedig pusztító szökõár érte a mai New York térségét - állítják kutatásaikkal alátámasztva az amerikai kutatók.

    Katherine Cagen, a Harvard Egyetem kutatója kollégáival a Hudson-folyó üledékét vizsgálva úgynevezett szén-szferulákat - különlegesen magas nyomás és hõmérsékleti viszonyok közepette képzõdött tökéletes, apró gömböcskéket talált.

  • UFO-k száguldottak el az autópálya felett - videóval

    Essex - Korong alakú, nagy sebességû jármûvek szelték át az eget az angliai M11-es autópálya felett. A nem hétköznapi esetrõl videó felvétel is készült, de a látottakat többen vitatják.

    Ismét UFO-lázban ég Nagy-Britannia. Idén már több tucat alkalommal véltek idegen eredetû repülõ csészealjakat felfedezni civilek szerte az országban. Sokan meg is örökítették a különleges látványt, sõt többen különféle videó megosztó portálra is feltöltötték azokat.

  • Egy elemzés átírta a Hold keletkezését

    Perth (Ausztrália) - Egy több mint harminc éve a Holdról érkezett cirkonkristály elemzése átírta kísérõbolygónk keletkezésének körülményeit. Egy tanulmány szerint ugyanis, amelyet a Nature Geosciene címû folyóiratban publikáltak, a mikroszkopikus kristály 4,4 milliárd éves, és ezzel pontosan meghatározhatóvá válik a Hold felszínének kialakulása.

    A perthi - ausztráliai - Curtin Egyetemen Alexander Nemchin irányítása alatt végzett kutatás német, ausztrál és amerikai kutatói egy 1972-ben a Holdról a Földre szállított kõzetminta vizsgálatából tudták pontosan megállapítani, hogy mikor szilárdult meg a Hold felszíne.

  • Sötét aszteroidákat fedeztek fel a Föld közelében

    Húsz korábban ismeretlen sötét aszteroidát (kisbolygót) fedezett fel a Föld közelében a NASA WISE (Wide-field Infrared Survey Explorer) széles látószögû infravörös sugárzást felmérõ csillagászati mûholdja, amelyet decemberben állítottak pályára.

    A most felfedezett kisbolygók többsége a rájuk esõ napfénynek alig egytizedét tükrözik vissza. Van közöttük egy szurokfekete is, amely csupán a napfény 5 százalékát sugározza vissza - olvasható a Discovery Channel (http://news.discovery.com) hírei között.

  • Veszélyt jelenthet a törpecsillag?

    Négy csillag 9,5 fényévnyi távolságra közelíti meg a Naprendszert az elkövetkezõ kétmillió évben, de az igazi fenyegetést nem ezek, hanem a Gliese 710 jelû törpecsillag jelenti. Utóbbi hatására nagy valószínûséggel üstökösök fenyegetik a belsõ bolygókat. Az európai ûrügynökség Hipparcos ûrszondájának méréseit és a közeli csillagok sebességeit felhasználva kiszámították, hogy több csillag jelenlegi távolságánál jóval közelebb kerülhet hozzánk. Négy csillag 9,5 fényév távolságra jöhet felénk, de egy ötödik az igazán fontos.

  • 67 éve tartja lázban a kutatókat a szellemrakéték rejtélye

    67 éve tartja lázban a kutatókat a szellemrakéték rejtélyeTegnap reggel indult útnak az a svéd expedíció, amelynek tagjai egy tó fenekén remélik megtalálni a választ az úgynevezett \"szellemrakéták\" rejtélyére. A jelenség 1946 óta, immár hatvanhét esztendeje nemcsak az UFO kutatókat tartja lázban, de a svéd hadsereg is komoly érdeklődést tanúsít iránta. A Svédország legészakibb részén fekvő Jokkmokkba indult felfedezőút szervezése már évekkel ezelőtt elkezdődött, ám csak mostanra állt össze a kutatáshoz szükséges megfelelő szakmai, technikai és anyagi háttér. A jelenséget 1946-ban látták először.

  • Benézett a marslakó a konyhaablakon

    A brit védelmi minisztérium évtizedek óta gyûjti az UFO-észlelésekrõl szóló beszámolókat, nyilvánossá azonban csak most tette azokat. A dokumentumokból kiderül, hogy Nagy-Britanniában csak a múlt évben 97 alkalommal láttak azonosítatlan repülõ tárgyat. Az információ szabadságáról szóló törvény értelmében nyilvánosságra hozta az UFO-észlelésekrõl szóló beszámolókat a brit védelmi minisztérium. A 2006-ban bejelentést tettek közül volt olyan, aki állítja: egy ûrlény bebámult hastingsi háza konyhájának ablakán, másvalaki Észak-Londonból arról számolt be, hogy hatalmas csattanást hallott, mielõtt két óriási tûzgömböt látott volna elhúzni a horizonton.

Ufo- scifi sztorid van? küldd el nekünk a szerk[kukac]zug.hu címre!