Világképek

Ha csak a lényeget szeretnénk sejteni, akkor elegendõ annyit tudnunk, hogy két világképünk létezik, és jelentõsen eltérnek egymástól. Az egyik a tudatos világképünk, amelyet az érzékszerveink közvetítenek számunkra, a másik a tudatalatti világképünk, amelyrõl nem tudunk, amelyet nem ismerünk. Ha egy eseményre gondolunk, akkor felidézzük, amit megfigyeltünk. A látómezõben lévõ, de érdektelen eseményekre nem emlékezünk, pedig az életünk minden pillanata felidézhetõ módon a lényünk része. Amíg a tudati gondolkodásunk a jelenünknek is szelektív képet ad, és csak a figyelmünkbe kerülõ változásokat tartalmazza, a tudatalattink már teljességre törekszik, túllépve az érzékszervi határokon.

Ha két személy egymással beszélget, a köztük lévõ kapcsolat elsõdlegességet élvez, és az egymásra vont figyelmük kizárja a környezet zaját. A hipnózisban felidézett emlék azonban a tudat prioritásától mentes, ezért a közelben tartózkodók beszélgetéseire is emlékezhet a személy, annak ellenére, hogy az események idõpontjában mással volt elfoglalva. Míg a tudatunk memóriája szubjektív szûrõ, a tudatalattink objektív tükör, prioritás nélkül. Ha egy eseményt mindkét memóriából külön-külön felidézünk, akkor a tudat alatti emlékkép teljes lesz, a tudati pedig kihagy részleteket, hozzáfûz valamit, átalakítja, variálja, eltorzítja az információt, szubjektivizál.

Ahogyan két focirajongó teszi, ha nem egy csapatnak drukkolnak, mert mindketten mást állítanak. Hipnózis alatti idézetben azonban a történet mindkét személynél azonos. Úgy tûnik, mintha a fizikai világunk valóságából csak annyit vennénk észre, csak annyit érzékelnénk, amennyit a szubjektív világnézetünk nem gátol meg. Ha különbség van az objektív és szubjektív értelmezés között, és az objektív a hiteles, akkor a fizikai valóság sem úgy mûködik, ahogyan azt ma gondoljuk, illetve tapasztaljuk.