rss
Adó 1 százalék felajánlással sokat segít! Válasszon EGY jó ügyet:
gyógyító gyermekmentő támogatás bohócdoktorok a beteg gyerekekért  állatmenhely, állatvédő, támogatás, adó 1 százalék, kutyaotthon, állatotthon  gyermekmentés, gyógyítás, adóbevallás, adó 1 százalék felajánlás, adóegyszázalék
A legapróbb adó 1 százalék támogatása is ÉLETET ment!
  • Az amerikai kormány meg akarta vesztegetni az egyik legnagyobb UFO kutatót

  • Share on Tumblr Nyomtatóbarát vagy PDF verzió

    Az amerikai kormány meg akarta vesztegetni az egyik legnagyobb UFO kutatótUgyancsak érdekes információmorzsákat tettek közzé a minap Dr. Steven Greerről. A William Henry amerikai UFO kutató és rádiós műsorvezető elmondása alapján készült beszámoló szerint, a közönségnek meglehetősen furcsa körülmények között kellett végigülnie néhány hete a Sirius alkotójának egyik előadását, amelyben egyébként igen érdekes dolgokat osztott meg hallgatóságával. Dr. Greer mindössze alig néhány perccel a saját előadása előtt érkezett a helyszínre, több testőr kíséretében, Greer csak azután ment fel a színpadra, hogy a testőrök az előadóterem összes bejáratát kulcsra zárták.

    Ufo- scifi sztorid van? küldd el nekünk a szerk[kukac]zug.hu címre!

    Majd a testőrök saját testükkel elállták azokat, hogy onnan se ki, se be nem mehessen senki, amíg Greer előadása véget nem ér.

    Ahogy azt a Sirius című két órás moziban is látni lehetett, Greer előadásaira egy ideje már csak mágneskapukon át vezet az út, ám ilyen jellegű biztonsági intézkedésre (ha egyáltalán erről van szó) eddig még nem volt példa, amely amellett, hogy teljesen szabálytalan még veszélyes is, hiszen adott esetben elzárja a menekülés útját. Állítólag egy idősebb nő rosszul is lett a levegőtlen, zárt térben, neki a teremben siettek a segítségére, amitől aztán hamarosan jobban lett, de az ajtókat nem nyitották ki.

    A színpadra lépve Dr. Greer aztán úgy tűnt, mintha magyarázatot adna a jogtalan vesztegzárra, amikor azt közölte, nemrég az amerikai kormány nevében felkeresték őt és 2 milliárd dollárt ajánlottak neki cserébe, ha felhagy a földönkívüliek beismeréséért folytatott civil kezdeményezésével és soha többé nem beszél a nyilvánosság előtt a témáról. Greer persze - saját állítása szerint - visszautasította az ajánlatot, amelyet perceken át állva tapsolva ünnepelt a közönség.

    Dr. Steven Greer napjainkra az egyik (ha nem a) legismertebb kortárs UFO kutatóvá nőtte ki magát, köszönhetően - egyebek mellett - annak, az Atacama sivatagban talált alig húsz centiméter magas humanoid holttestnek, amelyről évekig azt sugallta, hogy egy földönkívüli lény földi maradványa.

    A hosszú ideig tartó csúsztatásnak végül a furcsa teremtmény köré felépített Sirius című dokumentumfilmben megszólaló egyetemi professzor vetett véget, aki saját vizsgálataira hivatkozva azt mondta, a tetem minden bizonnyal csupán egy genetikai defektusok sokaságával megvert emberé.

    Önreklámnak azonban így is tökéletes volt a film bemutatóját övező óriási felhajtás, mert a hírek szerint Greer "földönkívüliekhez kapcsolódó vállalkozásai", mint például a CE-5 csoportok, rendesen beindultak.

    Greer hozta létre az úgynevezett "CE-5 csoportokat". Az ötödik típusú találkozások kategóriájára utaló elnevezés az idegenekkel történő kommunikációs kapcsolatfelvétel lehetőségével kecsegtet minden érdeklődő számára.

    Csakhogy ez koránt sem olcsó mulatság. Egy kezdőnek forintban számolva fél milliónál is többe kerül a belépés, de a később évente kötelezően fizetendő tagdíj is több százezer forintra rúg. Ennek ellenére nemcsak Amerikában, de a világ más részein is egyre többen szeretnének csatlakozni ilyen csoportokhoz, ami nyilván nem kis anyagi sikert jelent az alapító számára.
    Természetesen hazugság lenne elvitatni Dr. Steven Greer mozgalmának érdemeit, hiszen személyesen ő, a munkatársai és a filmjei is nagyon sokat tettek a téma elterjesztéséért, szélesebb körű megismertetéséért, nem beszélve azokról az egykori szemtanúkkal, magas rangú katonákkal, rendőrökkel és más kormányzati alkalmazottakkal készített beismerő interjúkról, amelyek nélkül sokkal kevesebb információnk lenne az amerikai kormányzat titkairól.


    Share on Tumblr Nyomtatóbarát vagy PDF verzió
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Csupán vízmolekulákat találtak a Holdon

    A Chandrayaan–1 indiai ûrszonda csupán nyomokban jelen lévõ vízmolekulákat mutatott ki a Holdon, de ez így is fontos eredmény – nyilatkozta Kereszturi Ákos bolygókutató, a Collegium Budapest munkatársa.

  • 1827 éves titkot fejtettek meg csillagászok

    A csillagászok már tudják, miért volt az elsõ dokumentált szupernóva hatalmas méretû, a szokásosnál sokkal nagyobb, mintegy 85 fényév átmérõjû.

    A választ az infratartományban végzett vizsgálatok adták meg. A felrobbant csillagot idõszámításunk szerint 185-ben ókori Kínában figyeltek meg elõször, ekkor nyolc hónapig volt látható. A csillag – amely valaha Napunkhoz volt hasonló – halálakor egy sûrû, fehér törpévé vált, felszívott anyagot egy másik csillagtól, ezután szupernóvaként felrobbant.

  • Vakító UFO miatt zárták le a repteret!

    Egy kínai város repterét le kellett zárni, mert egy vakító fénnyel világító rejtélyes objektum suhant el az égen.

  • A világ legnagyobb rádióteleszkópját mutatták be Hollandiában

    A világ legnagyobb rádióteleszkópját mutatták be Hollandiában. A leleplezett teleszkóprendszer információkkal szolgálhat az õsrobbanást közvetlenül követõ idõszakból, és széles bepillantást ad a világûrbe.

  • Cukrot találtak egy Naphoz hasonló csillag körül

    Glikolaldehid, a legegyszerûbb cukorféleség molekuláit fedezték fel egy a Naphoz hasonlító fiatal csillag körül dán asztrofizikusok.

  • A kozmikus sugárzás veszélyesebb, mint hitték

    Ûrhajósnak lenni nem a legveszélytelenebb foglalkozás, sok ok miatt. Ilyen például a kozmikus sugárzás.

  • Hiteltelen idegenek

    Hiteltelen idegenekVannak témák amelyek annyira le vannak járatva, hogy ha kiderülne, hogy alaptalan volt a kételkedés, akkor sem hinné el senki. Az egyik ilyen kedvencem az UFO kérdés. A kilencvenes évek elején nagy reneszánszát élő áltudomány mára gyakoraltilag közröhej tárgyává vált. Emlékszem akkoriban még a médiák is komoly érdeklődést mutattak a téma iránt. Aztán megjelentek a komolytalanabbnál komolytalanabb észlelések, találkozások, sőt mi több elrablások is. Söröskupakok okozta kerek sebeket mutogattak mint valami megdönthetetlen bizonyítékot a kapcsolatfelvételre.

  • Pánikot okozott az ufo Washingtonban

    Sokkot kaptak a washingtoniak, amikor az internetet elárasztotta az információ: többen is szemtanúi voltak, ahogy a csütörtök késõ esti órákban egy katonai jármûvön egy földönkívüli ûrhajóra emlékeztetõ tárgyat szállítottak közúton.

  • UFÓ észlelés miatt fújtak riadót Indiában

    Az esztendõ elsõ hónapjában három napon belül kétszer is azonosítatlan repülõ objektumok jelentek meg a világ legnagyobb olajfinomítója felett.

  • Ufó robbant vagy sem?!

    bevezeto

  • Ufót látott a vadászpilóta - videó!

    Ufót látott a vadászpilóta - videó!A vadászpilóta bevetés közben egy furcsa - azonosítatlan - repülőt látott. Elsőre a repülő előtt lebegett, majd néhány pillanat múlva a repülő mögé került. Olyan gyorsan történt mindez, hogy az egészről csupán néhány másodpercnyi felvétel készült a vadászrepülő fedélzeti kamerájával. A rendszeresen felbukkanó UFO -k kapcsán az országok védelmi szolgálatai, a honvédelmi szervek, a titkosszolgálatok sem adnak ki semmilyen közleményt sem. Vajon hogyan és mi történik egy - egy ilyen ufo észleléskor?

  • Metán nélküli óriásbolygó tartja lázban a tudósokat

    Csaknem teljesen híján van a metánnak annak a Naprendszeren kívüli bolygónak a légköre, amelynek léte megingatta a tudósokat abban az elgondolásban, miszerint a gáz alapvetõ a hasonló égitestek számára.

  • Rábukkantak az idegenek bázisára az Adams hegyen

    Nem szokatlan jelenség, hogy Washington térségében elõfordul, hogy az emberek UFO-t észlelnek, a híradások tele vannak hasonló sztorikkal. Pont ezért döntött úgy Scott C. Waring, hogy megvizsgálja, mi folyik ott valójában.

  • Online ûrtúrák a NASA felvételeivel

    San Francisco - A Mars, a Hold és más égitestek felvételei is online megtekinthetõk lesznek hamarosan az interneten a NASA és a Microsoft együttmûködésének köszönhetõen, a WorldWide Telescope program segítségével.

  • Ufók zaklatják a parasztot

    "Ûrlények pécéztek ki maguknak" - hangoztatja egy bosnyák földmûves, miután november óta már ötödször kapott meteorittalálatot a háza.

Ufo- scifi sztorid van? küldd el nekünk a szerk[kukac]zug.hu címre!